A csütörtöki díszítésen negyvenen jelentek meg, ezért nagy létszámú bálra számítottam. Nem tévedtem. Az első óra második felében már táncoltunk, elsősorban körtáncokat. Fél kilenc után haladta meg a létszám a lovagi ceremóniához szükséges minimumot (60).
A lovagi ceremónia a polonaise-es bevonulással (70 résztvevővel) indult.
Ennek videofelvételéből
látható egy részlet.
Új lovagjaink: Szatmári András, Seidl Áron és Szemán Bence.
Az eskütétel és a lovaggá ütés után a Trojka, a Triolett, a Texasi skótos zárta le a lovagi ceremóniát. Két trió között szólt hozzánk a védnökünk, Edvy László. Jól felépített, tartalmas kis beszédét csendben hallgatták a résztvevők. Ajándékot is hozott: egy házi készítésű kuglófot, aminek a tetejére tett ötvenes szám jelezte a bál jubileumi jellegét. Ezt követően egy asztalon behoztak két hatalmas tortát, ötvenes számmal a tetején, tűzijátékkal.
Az urak nagy száma miatt a bálon összesen 3 triót sikerült eltáncolni (a lovagi ceremónia részeként). Fordított trióra (egy hölgy két úr) is gondoltam, de túl későn (egy óra felé).
Ötvenedik táncrendünk fél tízkor kezdődött. Jó volt nézni a sok vidáman keringőző és polkázó párt. Petrezselymet áruló, ülő hölgyet nem láttam (az urak nagy száma miatt).
A táncrendnek gyermekrésztvevői is voltak. A táncrend alatt érte el a létszám a maximumot (kb. 90).
A táncrend első szünetében klubtagokból alakult négy pár változatos koreográfiájú magyar táncot (Brahms) mutatott be.
A táncrendet a Gyertyafén-keringő előtt a Virginia Reel szakította meg. Háromszor hat pár járta. Ezek közül az egyik nyolc párból állt.
A tervekben ez a megszakítás nem szerepelt. Mivel fényképezőgépemben és videokamerában egyszerre kellett elemet cserélni, hirtelen egy hat perces számot kellett keresni.
Az 50. táncrend a Gyertyafény-keringővel, gyertyafényben ért véget.
Általában a zenés játék alatt szoktam kicsit pihenni. Ezúttal a zenés játék alatt sem pihentem sokat. A nagyszerű és változatos zenei összeállítás időnként kamerázásra kényszerített. Linczmajer Éva egy évtizede szólítja játékos táncolásra a táncban már elfáradt résztvevőket. Határozott és vidám egyénisége most is vonzotta a játékra jelentkezőket. A harminc-negyven perces
program zenei anyaga főleg olyan táncokat tartalmazott, ami a bálon addig nem fordult elő.
Ezt követően körtáncoltunk egy kicsit a tombola előtt. A tombola után
Az Esküvői keringő nyitotta meg a páros táncok blokkját. Egy óra felé a lankadás jelei mutatkoztak. Negyed kettőkor a Gyertyafény-keringővel akartam befejezni 50. bálunkat. A kitartóbbak (közel harmincan) még táncolni szerettek volna. Kívánságukat teljesítettem. Néhány körtáncccal még húsz perc ráadás következett.
A Bálnak vége dal nélkül (kicsit korábban már elhangzott) elkezdődött a díszek leszedése és dobozolása.
Viszonylag kevés nagyon régi klubtag jelent meg ezen a jubileumi rendezvényen. A díszítők közül igen kevesen jöttek el a bálra.
Egy pozitívum: az urak száma kicsit meghaladta a hölgyekét, ami a táncrendben előnyös volt.
Egy negatívum: viszonylag kevés hölgy vett rész ezen a bálon, ami a trióknak nem kedvezett. A lovagi ceremónia három triószáma közben rengetek úr csak sóvárogva nézhette a duhaj hármasokat.
Ezen a bálon sok szép ruha késztetett fényképezésre (nadrágos hölgy csak 2 volt.)
Remélem, hogy a csütörtökönként rendszeresen megjelenők, de pénteken inkább hazautazó egyetemisták közül a jövőben sokkal többen döntenek úgy, hogy érdemes néha a pénteki bál kedvéért Veszprémben maradni. Ez a döntés a jövőben különösen fontos lesz, mivel az igen régi klubtagokra már alig lehet számítani.
Egyetemen belül eddig (17 év alatt) öt rendezvényre hívtak meg (egy tudományos konferencia bankettjére, egy francia szakestre, egy kollégiumi török estre, két Szüreti Mulatságra). Ezek igen jól sikerültek. Várom a további meghívásokat. Mindenhova ingyen megyek, de ennek ára van. Legalább egy órára van szükségem: ennyit kell a táncházban résztvevőknek kibírni. Rövidebb időre nem vállalom. Családi táncházat is szívesen tartanék szülőknek, gyerekeknek és nagyszülőknek. Ez bál is megmutatta, hogy a műfaj alkalmas különböző korosztályok közös táncolására.
Timár Lajos
2014. május 19.