61. bálunkon viszonylag nagy létszámú, igen lelkes csapat jött létre. Már fél nyolc előtt elkezdhettük a táncolást. Igaz, a kör még kicsi volt. A többsg
a batyus büfében beszélgetett. A lovagi ceremónia idején hatvanan lehettünk.
Ennek videofelvételéből
látható egy részlet.
Később a létszám meghaladta a nyolcvanat is. Új lovagjaink (Almádi Tamás, Firgi Dániel, Szűcs Csaba) rendszeresen Székesfehérvárról érkeznek. Ők már a csütörtöki táncesteken is
megjelentek.
Az eskűtétel után 6 trió következett (Trojka, Texasi skótos, Triolett, Trió Mixer, Spinnradl és Müncheni polka). A triók továbbra is népszerűek, a terem teljesen megtelt.
A Triolett
felvételéből
látható egy részlet.
Az est folyamán sok körtánc volt, ami mozgósító erejű (a batyus büféből is bejönnek).
A bál védnöke Völler Adél a lovagi ceremónia vége felé érkezett. A Csermák Antal Zeneiskola tanára nemcsk szólt hozzánk (kiemelve, hogy jó közösség vagyunk), hanem énekelt is.
A táncrend hatvanegyedszer is jól működött. Igaz, sok hölgy ülni kényszerült. Annak ellenére, hogy voltak szabad urak (ebben még sokat kell javulni).
A csárdáscsokorból mutat be egy
egy részletet
a videófelvétel.
Egy kerigő (A korcsolyázók) és egy polka (Éljen a magyar)
felvétele
jól mutatja táncrend kiváló működését (hatvanegyedszer is).
A táncrendet 2 körtánc szakította meg (Favilla és Kerekes). A viszonylag sok gyerekrésztvevő családiassá tette a hangulatot.
A táncrend záró száma a Gyertyafény-keringő szinte mindenkit a terembe terelt.
A táncrendet két körtánc (Ringató, A körtáncoló kislány) és egy páros (Vidám kvadril) követte. A zenés játékot ezúttal az Etler házaspár (Tari Mátia és Etler László)
vezette. Felszólításukra a sok résztvevő ismert táncokra mást kényszerült járni (pl. keringőre polkát).
A tombolahúzás előtt néhány körtánc hozta vissza a népek táncai műfaját.
Negyed egy és fél kettő között a létszám folyamatosan csökkent. A nemek aránya a páros táncoknak kedvezett, amit ki is használtam. Szinte minden népszerű párost sikerült eltáncolni.
Fél kettőkor a Letkis-szel és Gyertyafény-keringőfel zártuk 61. bálunkat (25-en voltunk ekkor).
Örvendetes, hogy az ötletes jelmezek száma meglehetősen nagy volt.
Timár Lajos
2018. február 10.