63. bálunkon igen nagy létszámú (90-100), igen lelkes csapat érkezett. Már negyed nyolc előtt elkezdhettük a táncolást. Igaz, a kör még kicsi volt,
de gyorsan nőtt. 20 óra előtt már Jagermarschra, Stern polkára, a Vidám kadrilra, a Spanyol keringőre és az Üdvözlő polkára is elegen voltunk (4ö).
Fél kilenc felé a létszám meghaladta a kilencvenet is. A lovagi ceremónia polonézében már hetvenen vettünk részt. Új lovagjaink Horváth Gergely és Biró Gergő.. Táncoltató aktivitásával, udvariasságával és tánctudásával megérdemelték a lovagi
címet. Ezen a bálon mindezt bizonyították is.
Az eskütétel után 4 trió következett (Trojka, Triolett, Texasi skótos, Spinnradl). A triók továbbra is népszerűek, a terem teljesen megtelt. Az új táncosok a Spinnradl-től sem
ijedtek meg, jóllehet a bálon táncolták először.
A Texasi skótos előtt szólt hozzánk a bál védnöke, Somosné, Magdi néni. Magdi néni a táncklub vezetőjének általános iskolai osztályfőnöke volt.
A táncrend keringői, polkái, csárdása a klub fennállásának 22. évében is táncra hívja a klubtagokat. Ezen a bálon sokkal többen vettek részt ebben a programban is, mint az előző bálokon.
Előfordul, hogy a táncosnő partnerét keringőzni tanította, ami követendő példa. Külön dicséretet érdemelnek a külföldi, nem európai diákok. A számukra bizonyára szokatlen, európai táncokban
nagy lelkesedéssel vettek részt.
A táncrend egyik szünetében Veronika énekelt (Csipkerózsika-keringő, Anasztázia-keringő és Ma éjjel táncolnék).
A keringőző párok látványa egy külső szemlélőnek talán szokatlan látvány. Klubunk báljain 21 éve sok keringő ás polka szerepel a táncrend programjában.
A táncrend csárdásait meglepően (?) sokan táncolták.
Néhány alapító, régen nem látott klubtag is megjelent (például Brigitta és Tamás). A bál legfiatalabb résztvevője (2 hónapos) anyjával ás apjával (Kirával és Miklóssal) triót alkotva táncolta végig
a táncrendet. Az 5 és háromnegyed éves Árnika és a 11 éves Sámuel lelkesedését is ki kell emelni. A bál végéig (háromnegyed kettőig) meg sem álltak. (Büszke voltam unokáimra.)
*
A táncrend 14. száma után a Virginia Reel kétszer hat párt hívott táncra. (A képen a doszado látszik.) Sokan akkor táncolták először.
A táncrend záró számának, a Gyertyafény-keringőnek népszerűsége 22. életévünkben is töretlen. Most is ez volt az est egyik fénypontja (csak a gyertyák világítottak).
A bálokon sok körtánc van. A táncrend után is körtáncokkal vezettük be a zenés játákot.
Játékmesterünk, Linczmayer Éva ismét teljes lényét beleadta a zenés játékba. A játékosok száma sokkal nagyobb volt, mint az előző bálokon. A lufis és a székes játék
után a Mást-kell-táncolni-mint-ami típusú játék is nagy sikert aratott. Nekem a balett tetszett a legjobban.
A táncosok száma és lendülete 1 óra felé sem csökkent jelentősen. Fél órával később azonban sokan elfáradtak. 63. bálunkat háromnegyed kettőkor, a Gyertyafény-keringővel
fejeztük be.
A díszek leszedése és csomagolása után, negyed háromkor hagytuk el a termet. Egy rendkívül jó hangulatú bált mulasztottak el a távol maradók. )rvendetes, hogy az új klubtagok nagy része
a bálon is megjelent. Remélem senki sem bánta meg.
A mellékelt videófelvételek időrendi sorrendben mutatnak jó hangulatú jeleneteket.
A lovagi ceremónia zenés részleteinek
felvétele
érzékelteti a bál kiváló hangulatát.
A táncrend keringőiből, polkáiból, csárdásaiból és angol keringőiből láthatunk egy
összeállítást
.
A játékos táncprogramból (Linczmayer Éva vezeti) látható
jelenetek
jól illusztálják a játék kiváló hangulatát.
A táncrend egyik szünetében Timár Veronika
énekelt
.
Timár Lajos
2018. október 22.