70. bálunkra nagy létszámú (90-100), igen lelkes csapat érkezett. Ez a bál a meglepetések bálja is volt. Egymás után érkeztek a 20-25 éve nen látott alapító klubtagok.
A nyitó blokkban (Jagermarsch, Fenyegető polka, Meghajlós polka, Esküvői keringő és Gwens polka) már tele volt az E kamara. Néhány körtáncot követően, a szigetközi polgári táncok és a
Carnevalito a gyerekeket is aktivizálta.
21.40-kor kezdődhetett a lovagi ceremónia.
Új táncos lovagunk Pataki László, aki cserekészvezetőként 5 cserkészt is hozott magával.
A polonézben kilencvenen vonultak. Szinte minden korosztály képviselve volt (2 évestől X évesig).
Az eskütétel után 5 trió következett (Trojka, Texasi skótos, Triolett, Spinnradl, Trio Mixer)
A triók továbbra is népszerűek, a terem teljesen megtelt. A trojkák egymástól 50 cm-en belül robogtak.
A Texasi skótos után kapott szót védnökünk, Felföldi Gábor. Lelkes hangú beszédét érdemes újra meghallgatni (a beszámoló végén megtalálható a videófelvétel). A meghallgatást azoknak is ajánlom, akik a beszéd közben a büfében beszélgettek.
A táncrend a Tavaszi hangok keringővel indult. A táncrend 70. alkalommal is jól működött.
Öröm volt nézni a sok családot, apró és a kevésbé apró gyermekekkel.
A táncrend egyik szünetében Cziráki Bálint harmonikajátékára táncolhattunk néhány sváb keringőt és polkát.
A második szünetben Kenyeres Éva és Kézér Bianka énekelt (az egyik cserkész is segített).
Utána Németh Bálint virtuóz zongorajátékával (Chopin mű) aratott nagy sikert.
A táncrend befejező száma a hagyományos Gyertyafény-keringő volt. A terem zsufolásig megtelt gyertyát tartó párokkal. (A gyertyák pótlásában várok segítséget.)
A táncrend utám néhány körtánccal kapcsolkódtunk Linczmayer Éva meglepetésprogramjához. A már megszokott zenés játékot kvíz vezette be. A csapatoknak az elmúlt 25 évvel kapcsolatos életéből és témáiból tett fel kérdésekt (Hány klubházasság volt? A felsorolt táncok közül melyik a kakukktojás? Szereti-e a klubvezető az édességet?).
Ekkor már elkezdődött egy eddig szokatlan meglepetéssorozat is: rövid áramszünetek.
Igazi meglepetés volt a képen látható nyalánkság. A közös ünneplést nem zavarta meg újabb áramkimaradás. A klub vezetője egy kis albumot kapott az eddigi 15 klubházaspárok fényképeivel.
A bálon 8 és fél klubházaspár jelent meg. Kiváló szervező munka! A klub vezetője erről csak a bálon értesült.
A 25. évfordulóra egy kiváló alkotás is készült. Az alkotást és az alkotót mutatja a kép.
A zenés játék ezúttal kvízzel indult. A csapatoknak a klub életével kapcsolatos kérdéseket kaptak.
A székes játékot már megzavarta egy hosszabb áramszünet.
Ezért előbbre hoztuk a tombolasorsolást.
Mivel az áramszünet ezután sem szűnt meg, Németh Bálint a zongorához ült, és folytatódott a tánc. (Közben hazamentem, hogy egy akkumulátoros készülékkel térjek vissza.)
Kb. 20 perc elteltével visszajött az áram. (Utólag örültem ennek, mert az akkumulátor nem volt feltöltve.) Így a megszokott módon (rögtönzések sorozatával) folytatódott a tánc negyed háromig. A körtáncokon kívül sok páros tánc szerepelt a hátralevő programrészben. A régiek kívánságára a Virginia Reel-t, a Just Because-t és a Tarantellát is eltáncoltuk háromnegyed kettőkor.
A Hoppa cupával, Az ördög útjával, a Kacsatánccal, Letkis-szel és a Gyertya-fény keringő ismételt eltáncolásával fél három felé fejeződött be 70. táncvigalmunk. 3 órára a díszeket is leszedtük és dobozokba tettük. Régen volt ilyen hosszú a Letkis-lánc, mint most! Az utóbbi években a bál 1 óránál tovább nem tartott, mert kevesen bírták tovább. Ez a bál rekordot döntött, hiszen még fél három felé is huszonöten maradtunk.
A bál végén a régi, alapító tagokkal beszélgetve jött az ötlet. Ezentúl legyen minden májusi bál olyan, mint a 70. bál! Lehetőleg áramszünet nélkül.
Szerettem volna csoportképeket készíteni a klubházaspárokról, de elfelejtettem (talán a gyakori áramszünet az oka). Szerettem volna csoportképet készíteni minden résztvevőről. Ez is elmaradt. Szerettem volna csoportképet készíteni azokról, akik a klub alapításakor (1997. máj. 12.) még nem születtek meg. Ezeket a teendőket fel is írtam egy papírra, de a papír otthon maradt.
Legközelebbi bálunk október 14-én lesz.
A kiváló hangulatot jól tükrözik majd az alábbi videófelvételek, időrendi sorrendben. Ez a rész még bővülhet.
A táncvigalom nyitó keringői és polkái
Nyitó keringők és polkák
A táncvigalom polonaise-e
Polonaise
A táncvigalom triói (lovagi ceremónia záró része)
Triók
A táncvigalom táncrendjének néhány részlete
Táncrendből
Cziráki Bálint harmonikázik
Polka harmonikára
Kenyeres-trió énekel
Kenyeres-trió
Németh Bálint virtuóz zongorajátéka
zongora
Felföldi Gábor (védnök) szól hozzánk
védnöki beszéd
Még egy meglepetés
Meglepetés
A Virginia Reel a bál vége felé
Virginia Reel
Timár Lajos
2022. május. 17.