76. táncvigalom – igen nagy létszámmal, sok gyerekkel, kiváló hangulatban (2. változat)

76. bálunkra nagy létszámú (100), igen lelkes csapat érkezett, sok gyerekkel (15 vagy több). Az igen nagy létszám csak a lovagi ceremóniára alakult ki. Már az első órában is sokan voltunk. Örvendetes, hogy ezúttal is sok volt a gyerek résztvevő (2 gyerek hordozókendőben volt). Az első órában a büfében lényegesen többen tartózkodtak, mint a táncteremben. Ennek ellenére már 7.15-kor táncoltunk. A kör percről percre nagyobbodott. Sokan jöttek régi (20-25 évvel ezelőtti) klubtagok, ráadássul családdal.

A keringőkből és polkákból álló blokk után, 21.40-kor kezdődhetett a lovagi ceremónia. Az 3 új táncos lovagunk: Havér Kata, Kovács Andor és Kolop Ferenc. polonéz
A polonézben közel 100-an vonultak. Szinte minden korosztály képviselve volt (1 évestől X évesig). A népek táncai valóban híd a korosztályok között. Ugyanakkor híd a nemzetek között is (sok külföldi diák is táncolt). ütés
Az eskütétel és a lovaggá ütés után 4 trió következett (Trojka, Texasi skótos, Triolett,Green Sleeves). A triók továbbra is népszerűek, a terem teljesen megtelt. Időnként hetvenévesek és kisiskolások táncoltak hármasban. trió
trió
A táncrend 76. alkalommal is jól működött. A 76. bál táncrendje újabb bizonyíték, hogy a fiatalok és a lélekben fiatalok szeretnek keringőzni és polkázni. (Kár, hogy a mai zenekarok ezt nem akarják tudomásul venni!) A táncrend 11., 12. 13. és a 14. számára Cziráki Bálint harmonikajátékára táncolhattunk keringőket és polkákat. Virtuóz játékát már az előző báljainkon is megcsodáltuk.
tancrend
Öröm volt nézni a sok családot, az apró és a kevésbé apró gyermekekkel. Sokan voltak a barátok és barátnők is. Úgy tűnt, hogy a hozottak sem bánták meg, hogy elhozták őket (ezt néhány bál utáni üzenet is igazolta).

A táncrend első szünetében 3 pár tangó és jive benutatót tartott 3 pár. A 2. szünetben Timár Veronia énekelt (Muzsika hangja címadó dal és Edelweiss). A dalszövegek saját műfordításai. gyertyafényben
Mivel az előre felkért védnökünk nem jelent meg (hirtelen közbejött programja miatt),táncos gyülekezetünkben táncoló verőcei református lelkészt (Böttger Antal) kértem fel védnöknek. Ő örömmel elfogadta a váratlan és hirtelen felkérést. védnök
A táncrendnek volt egy örömteli megszakító pillanata. Hajnalka És Tamás bejelentette június 15-i esküvőjét. védnök


A táncrend befejező száma a hagyományos Gyertyafény-keringő volt. A terem teljesen megtelt gyertyát tartó párokkal. Ez mindig az est egyik fénypontja (csak a gyertyák világítanak). A táncrend utám a leendő házaspár tiszteletére a finn esküvői keringő és néhány esküvővel kapcsolatos tánc következett.




játék
Mint mindig, most is Linczmajer Éva vezette a zenés játékot, a tőle már megszokott határozottsággal és humorral. Kérdéseivel (Hány triónk vann? Hány körtáncunk van?) tovább színesítette a táncos játékot.

A játék után a tombolatárgyak találtak gazdára. Páros és körtáncok sorozata következett 2 óráig. A Virginia Reel hatpárost kétszer 6 pár táncolta fél kettő felé. Bacha
Virginia Reel
A létszám csak fél 2 felé kezdett csökkenni Ennek ellenére 25 táncos (újak is) kitartott 2-ig. Páros táncok és körtáncok váltakozva tartották magas szinten a lelkesedést. 2 óra előtt pár perccel Németh Bálint zongorázatt. A Mon Ami angol keringőre gyertyával táncoltunk. A záró Gyertyafény-keringőben már minden táncosnak jutott gyertya.



Legközelebbi bálunk 2024 októberében lesz.

Egyik legjobban sikerült tavaszi bálunkat mulasztották el a távolmaradók. Szerintem a bál fő jellemzői: az igen nagy létszám, a sok gyerek, egész családok jelenléte, a kiváló élőzene (harmonika) a táncrendben. A büfé is tele volt finomságokkal (pl. lángos).

Gyerekek nélkül is csökkenni kezdett az átlagéletkor. Sajnos az egyetemista utánpótlás még viszonylag kicsi. (Ez különösen a hétköznapi táncesteken mutatkozik meg.) A külföldiek száma viszont egyre nő a bálokon is.

A kiváló hangulatot jól tükrözik az alábbi videófelvételek, időrendi sorrendben. Ez a rész még bővülhet.



Polonaise a lovagi ceremóniában polonaise

A lovagi ceremónia triói triók

A táncrend előtt Venezuelai pásztorok s Herr Schmidt Herr Schmidt

Részletek a táncrendből Táncrend

Táncbemutató a táncrend első szünetében Táncbemutató

Csárdások a táncrendben Csárdások

Timár Veronika énekel a táncrend 2. szünetében Ének

Cziráki Bálint harmonikázik a táncrendben Harmonika

Böttger Antal, a bál védnöke (református lelkész) szól hozzánk Védnök szól hozzánk

A 16. klubesküvő bejelentése esküvő bejelentése

Gyertyafény-keringő a táncrend végén Gyertyafényben

Esküvővel kapcsolatos táncok esküvői táncok

Zenés, táncos játék (részletek) játék

Akik az utolsó órában is kitartottak táncok 1 és 2 óra között

Timár Lajos
2024. május 19.

Bál (előzó lap eleje)