80. bálunkra nagy létszámú (90-100), igen lelkes csapat érkezett, sok gyerekkel (15 vagy több).
A nagy létszám már a lovagi ceremónia elkezdése előtt kialakult. Az első órában még kevesen (40) voltunk. Örvendetes, hogy ezúttal is sok volt a gyerekrésztvevő.
Az első órában a büfében lényegesen többen tartózkodtak, mint a táncteremben. Már 19.230-kor táncoltunk. Kicsit később a kör percről percre nagyobbodott. Jöttek régi (20-25 éves) klubtagok, ráadásul családdal.
8 óra felé már elég nagy volt a kör.
21.40-kor kezdődhetett a lovagi ceremónia. A polonéznél közel kilencvenen vonultak fel.
Új lovagunk nem volt. Táncos lovagrendünkbe örökös lovagi címet adományoztunk Heckl Istvánnak.
Szinte minden korosztály képviselve volt (2 évestől X évesig). A népek táncai valóban híd a korosztályok között.
Ugyanakkor híd a nemzetek között is (sok külföldi diák is részt vett a rendezvényen).
Sajnálom, hogy a 16-án lelkesen díszítő fiatalok közül igen kevesen jelentek meg a bálon. (Inkább ők sajnálhatják.)
Az eskütétel és a lovaggá ütés után 3 trió következett (Trojka, Texasi skótos és Triolett).
A triók továbbra is népszerűek, a terem teljesen megtelt. Időnként hetvenévesek és kisiskolások táncoltak hármasban. A triókhoz ezen a bálon is kevesen voltak a hölgyek.
A táncrend 79. alkalommal is jól működött. A 79. bál táncrendje újabb bizonyíték, hogy a fiatalok és a lélekben fiatalok szeretnek keringőzni és polkázni. (Kár, hogy a mai zenekarok ezt nem akarják tudomásul venni!)
A táncrend 11., 12. 13. és a 14. számára Cziráki Bálint harmonikajátékára táncolhattunk keringőket és polkákat. Virtuóz játékát már az előző báljainkon is megcsodáltuk.
Cziráki Bálint harmonikaszámai bizonyították, hogy az élőzene egy táncvigalom kiemelkedő eseménye. Remélem, hogy a következő bálokon is így lesz.
Védnökünk, Felföldi Gábor a táncrend első szünetében szólt hozzánk. Később táncolt is.
A táncrend második szünetében Németh Béálint zongorázott, a tőle megszokott virtuózitással.
A táncrendet természetesen most is a Gyertyafény-keringő zárta le.
Öröm volt nézni a sok családot, az apró és a kevésbé apró gyermekekkel. Sokan voltak a barátok és barátnők is. Úgy tűnt, hogy a hozottak sem bánták meg, hogy elhozták őket
(ezt néhány bál utáni üzenet is igazolta). A legfiatalabb résztvevő 13 hónapos volt.
A zenés játék előtt néhány körtánccal és a Virginia Reel-lel töltüttük az időt.
A Virginia Reel 3. évtizede népszerű, ezúttal 3-szor 6 pár táncolta (az egyik csoport 7 párral).
Linczmajer Éva zenés játéka most is sok résztvevőt vonzott. A mindenre mást kell táncolni, mint ami típusú játék nagy tánctudást igényel. A versenyzők nagy
tánctudását kifejezte a komikus látvány.
A tombola előtt körtáncoltunk egy kicsit, 2 körben.
A 2 körben járt körtáncok után a tombolatárgyak találtak gazdára.
A tombola után a létszám csökkent, ráadásul a fáradtság jelei is mutatkoztak. 1 óra felé már csak 20-an táncoltunk. 1 óra 40-kor a Gyertyafény-keringő táncolásával 80. bálunk befejeződött.
Az utolsó képen a Jó Hangulat Klub alapaítóit (apá5a és leányát) láthatjuk tánc közben.
Egy jól sikerült őszi bált mulasztották el a távolmaradók.
Szerintem a bál fő jellemzői: a viszonylag nagy létszám, a sok gyerek, egész családok jelenléte, a kiváló élőzene (harmonika) a táncrendben, Németh Bálint virtuóz zongorajátéka.
Gyerekek nélkül is csökkenni kezd már az átlagéletkor. Sajnos az egyetemista utánpótlás még viszonylag kicsi. (Ez különösen a hétköznapi táncesteken mutatkozik meg.) A külföldiek száma viszont egyre nő a bálokon is.
A kiváló hangulatot jól tükrözik az alábbi videófelvételek. Ez a rész még bővülhet.
Polonaise
polonaise
Triók
triók
Németh Bálint zongorázik
zongora
Cziráki Bálint harmonikázik a táncrendben
harmonika
Részletek a táncrendből
táncrend részletek
Felföldi Gábor (védnök) beszéde
védnök
Körtáncok 2 körben
2 kör
Zenés játék Linczmayer Éva vezetésésvel (mást táncolni, mint ami)
játék
Zenés játék Linczmayer Éva vezetésésvel (székfoglaló)
játék, székes
Virginia Reel
Virginia Reel
Timár Lajos
2025. október 23.