81. táncvigalom – nagy létszámmal, sok gyerekkel, kiváló hangulatban (3. változat)

81. bálunkra nagy létszámú (90-90), igen lelkes csapat érkezett, sok gyerekkel (15 vagy több). A nagy létszám már a lovagi ceremónia elkezdése előtt kialakult. Az első órában még kevesen (40) voltunk. Örvendetes, hogy ezúttal is sok volt a gyerekrésztvevő. Az első órában a büfében lényegesen többen tartózkodtak, mint a táncteremben. Már 19.30-kor táncoltunk. Kicsit később a kör percről percre nagyobbodott. Jöttek régi (20-25 éves) klubtagok, ráadásul családdal. eleje
8 óra felé már elég nagy volt a kör. Sikere volt a magyar blokknak, gyerekek is részt vettek benne. krónikás


21.40-kor kezdődhetett a lovagi ceremónia. A krónikás új volt. A polonéznél közel kilencvenen vonultak fel. Új lovagunk Illés Bálint. Táncos lovagrendünkben örökös lovagi címet adományoztunk Szatmári Andrásnak. polonez
lovag
lovag2
Szinte minden korosztály képviselve volt (2 évestől X évesig). A népek táncai valóban híd a korosztályok között. Ugyanakkor híd a nemzetek között is (sok külföldi diák is részt vett a rendezvényen).
Az eskütétel és a lovaggá ütés után 3 trió következett (Trojka, Texasi skótos és Triolett). A triók továbbra is népszerűek, a terem teljesen megtelt. Időnként hetvenévesek és kisiskolások táncoltak hármasban. A triókhoz ezen a bálon is kevesen voltak a hölgyek. trió
A táncrend 81. alkalommal is jól működött. A 81. bál táncrendje újabb bizonyíték, hogy a fiatalok és a lélekben fiatalok szeretnek keringőzni és polkázni. (Kár, hogy a mai zenekarok ezt nem akarják tudomásul venni!) A táncrend 11., 12. 13. és a 14. számára Cziráki Bálint harmonikajátékára táncolhattunk keringőket és polkákat. Virtuóz játékát már az előző báljainkon is megcsodáltuk.
Cziráki Bálint harmonikaszámai bizonyították, hogy az élőzene egy táncvigalom kiemelkedő eseménye. Remélem, hogy a következő bálokon is így lesz. tancrend
tancrend
A felvételen éppen a bál védnökével táncolol. Takács Dóra a szentkirályszabadjai óvoda óvónőjeként 8-9 éve vezette be a népek táncait az óvodába. Azt tapasztalata, hogy a népek táncai kedvező hatással vannak a nagycsoportosok szemályiségének fejlődésére. A táncrend szünetében Timár verika mondta el Kosztolányi Dezső Hajnali részegség versét. A résztvevő (szokatlan?) csendben hallgatták. vers
A Gyertyfény-keringő zárta a táncrendet. A játék előtt körtáncoltunk. A Zorbánál 2 kör is kialakult. 2 korben
Öröm volt nézni a sok családot, az apró és a kevésbé apró gyermekekkel. Sokan voltak a barátok és barátnők is. Úgy tűnt, hogy a hozottak sem bánták meg, hogy elhozták őket (ezt néhány bál utáni üzenet is igazolta).





Linczmajer Éva zenés játéka most is sok résztvevőt vonzott. játék
A tombola előtt merész ötlettel a Virginia Reel következett. Éjfél felé már fáradtnak látszott a társaság. Ennek ellenére kétszer 6 pár is összejött. Virginia


Az örökzöld hatpáros után a tombolatárgyak találtak gazdára. A tombola után a létszám csökkent, ráadásul a fáradtság jelei is erősen mutatkoztak. 1 óra felé már csak 20-an táncoltunk. 1 óra 10-kor a Gyertyafény-keringő táncolásával 80. bálunk befejeződött. Az utolsó egy korábban készült csoportkép. 2 körben




Egy jól sikerült farsangi bált mulasztották el a távolmaradók. Igaz, ez már farsangon túl volt (nem az én hibám, foglalt volt a terem egy héttel korábban.) Szerintem a bál fő jellemzői: a viszonylag nagy létszám, a sok gyerek, egész családok jelenléte, a kiváló élőzene (harmonika) a táncrendben. Gyerekek nélkül is csökkenni kezd már az átlagéletkor. Sajnos az egyetemista utánpótlás még viszonylag kicsi. (Ez különösen a hétköznapi táncesteken mutatkozik meg.) A külföldiek száma viszont egyre nő a bálokon is.

A kiváló hangulatot jól tükrözik az alábbi videófelvételek. Ez a rész még bővülhet.



Polonaise
polonaise

Triók
triók

Cziráki Bálint harmonikázik a táncrendben
harmonika

Timár Veronika verset mond
Hajnali részegség

Részletek a táncrendből
táncrend

Körtáncok a játék előtt
2 kör



Zenés játék Linczmayer Éva vezetésésvel
játék

Magyar táncok a bálelején
megyar

Vieginia Rell
Virginia



Timár Lajos
2026. február 22.

Bál (előzó lap eleje)