Pop goes the weasel


Vidám amerikai párcserés koreográfia. Olyan egyszerű, hogy bárhol, bárkinek igen gyorsan megtanítható. Egyszerűsége miatt érdemes kihelyezett táncestek programjában is szerepeltetni.


Felállás

Szicíliai felállás, azaz minden második pár tánciránnyal szemben áll. Ilyen módon „négyesek” alakulnak ki, akik együtt táncolják a figurákat. Minimális létszám: hat pár (legalább ennyi – kettővel osztható – pár kell egy körhöz).


Lépésfajták (figurák)

Dos-a-dos a szemben levővel:
Jobb váll a jobb váll mellett, 4 lőpéssel háttal egymás háta mögé kerülünk; majd a bal váll a bal váll mellett, hátrafelé haladva, 4 lépéssel visszaérünk a helyünkre.

Dos-a-dos a partnerrel:
Bal váll a jobb váll mellett, 4 lőpéssel háttal egymás háta mögé kerülünk; majd a jobb váll a jobb váll mellett, hátrafelé haladva, 4 lépéssel visszaérünk a helyünkre.

Szökdelés balra:
Kézfogással 4 galopplépés balra

Szökdelés jobbra:
Kézfogással 4 galopplépés jobbra

Továbbhaladás:
A tánciránnyal ellentétesen álló pár feltartott karjai alatt 8 lépéssel átbújik a táncirányban álló pár (most bújik át a menyét)


A tánc menete

Ismétlés

Dos-a-dos a szemben levővel
Dos-a-dos a partnerrel
Szökdelés balra
Szökdelés jobbra
Továbbhaladás

Amíg a zene nem fejeződik be



Hogyan jön létre a partnercsere?

A továbbhaladás (átbújás) után új „négyesek” alakulnak ki.


Sokpáros táncok