Szabályok

Alapelvek


Kiegészítő elvek – bálokra

A bálok játékos hangulatát olyan  játékszabályok  biztosítják, amelyek betartása senkinek sem nehéz. Ezek közül a legfontosabbak:

vidáman


Egyéb elvek – „megszállottaknak”

Akik a fenti elvekkel egyetértenek és ezen túlmenően fontosnak tartják a következő elveket is, beléphetnek az ún. „megszállottak” közösségébe. Eddig nagyon kevés megszállott írta alá a „nyilatkozatot”:

  1. A táncesteket nemcsak saját magam szórakoztatására látogatom. Nemcsak kapni, hanem adni is szeretnék (saját egyéniségemet, szeretetemet, tánctudásomat vagy csetlő-botló mozgásomat, mosolyomat, zord tekintetemet stb.)
  2. Indokolatlanul nem mulasztok el egyetlen táncestet sem (mozi, színház, tanórák okozta fáradtság nem elfogadható indok), hogy mindig és mindenben lehessen rám számítani (tánczvigalmakra való felkészülés szervezése, táncleírások megfejtése stb.).
  3. A jó hangulatot, népek táncainak szeretetét és a tanultakat szeretném tovább is adni (otthoni közösségben, egykori iskolámban, szakestjeimen stb.).
  4. Fogékony vagyok minden új táncra, ezért lehetőleg fél hétkor (ha nincs akkor órám) érkezem, hogy az „oktatók” munkáját segítsem (pl. egy új sokpáros hét óra előtti megtanulása).
  5. Beszélgetek a betévedt „idegenekkel”. Új tagokat hozok. Részt veszek a „majomszigetek” feloszlatásában, nem hagyom „petrezselymet árulni” a hölgyeket.
  6. Partnerkapcsolat kialakulása után sem hanyagolom el a klubot (a közösséget), inkább addigi aktivitásomat fokozom (pl. megkétszerezem).

Újabb aláírók táncesteken bármikor jelentkezhetnek (legalább az 1. ponttal egyetértenek).

Az eddigi tapasztalatok alapján a 6. pont betartása a legnehezebb (ebben – más klubokhoz viszonyítva – még fejlődnünk kell).


Miben versenyzünk?

A kérdés látszólag ellentmondásban van az alapelvekkel. Hagyományos értelemben valóban nem veszünk részt olyan versenyeken, ahol zsüri dönt a helyezésekről.

A versenyszellem azonban olyan velünk született tulajdonság, amit érdemes kihasználni. A mi versengésünk lényegében az egyéb elvekből adódik. Ennek megfelelően versenyzünk:

A régi klubtagok már tudják, hogy a „versenydíjak” egyszerű, sajátkészítésű oklevelek (pl. legesleg-díj, kiváló klubtag, érdemes klubtag, táncos lovag, archívum-felelős, Hofkapellmeister).



Az illemről – ínyenceknek

Más népek táncai klubok játékszabályai nagyon hasonlóak klubunk szabályaihoz. Az érdeklődők ezekből olvashatnak egy kis válogatást .

Rövid illemtant állítottam össze az illemet tisztelő táncosoknak (mindenkinek). Címe: Mobiltelefon a majomszigeten?


nezni is jo

home (Lord of the Dance)