A farsangi időszak utolsó hetének végén Oktatók szerepe az egyetemi lelkipásztorkodásban című pasztorációs konferencián vettem részt Szegeden. Bár konferencia hivatalos programjábana tánc nem szerepelt, vittem magammal néhány fényképalbumot és természetesen egy kazettát is. Soha nem lehet tudni, mikor lesz rá szükség!
Kondé Lajos szegedi egyetemi lelkész megnyitójában bemutatott egy korhadt pásztorbotra emlékeztető faágat. Jelképezze ez a bot az oktatókat, akikre a hallgatók mindig támaszkodhatnak.
Bár szekcióüléseken és magánbeszélgetésekben megemlítettem klubunk működését, úgy tűnt, hogy a kazettára nem lesz szükség. Az utolsó este, kilenc óra körül azonban váratlan fordulat történt. A szekcióülés egyik résztvevője behívott a kollégium konyhájába egy csésze teára. Közben érdeklődött klubunkról. Kérdéseire szívesen válaszoltam. Ekkor már négyen voltunk, mivel csatlakozott hozzánk egy Mónika és egy Éva. Megmutattam a fényképalbumokat, amelyek őszinte tetszést váltottak ki. Különösen a Mexikói keringő látványa fogta meg a jelenlevőket. Hogyan kell ezt táncolni? – kérdezte Mónika. Legszívesebben zenére mutatnám meg, mivel véletlenül egy kazettát is hoztam. Közben egy másik Mónika érkezett, növelve a minimális létszámot.
Hamarosan előkerült egy magnó és elkezdődött a rögtönzött táncest. Carolan's Welcome Zorbát követett. A Lord of the Dance lépéseit mindenki ismerte. Mónika jegyzetelte is a számára ismeretlen koreográfiák lépéseit. Titokban azonnal beléptettem a „megszállottak” kis csapatába. Kár, hogy nem veszprémi! – gondoltam. Sikert aratott még a Letkis, a Hava Nagila és a Tarantella. Végre a korábban kért Mexikói keringő volt soron.
Itt csatlakozott hozzánk L. János. Gyanús zenét hallottam a folyosóról – mondta. A zenei hangok a konyhán át az ebédlőbe vezették. Most már adva volt a minimális létszám a Tarantellához és a körtáncokhoz. A Tarantellát többször megismételtük. Ekkor már nézőink is voltak: Kondé Lajos atya és B. Mária (ezúttal nem moderátor szerepben). A szalag utolsó száma, a Gyorgyevka tovább emelte a kitűnő hangulatot. Néhány tánc megismétlése után véget vetettünk a mulatságnak.
Másnap K. Lajos atya beszámolt nekem a rögtönzött táncest kedvező visszhangjáról. Ha előbb szóltál volna, nagyobb körben és nagyobb helyen is megszervezhettük volna – mondta. Válaszomban az előző napi plenáris előadásra utaltam: nem akartam, hogy nárcisztikus individualizmussal vádoljatok.
Mi az egész történet legfőbb tanulsága? Ha egyetemi pasztorációs konferenciára indulsz – egy korhadt pásztorboton kívül – vigyél magaddal két fényképalbumot és legalább egy Mexikói keringőt is tartalmazó magnókazettát! Valószínűleg szükség lesz rájuk!
Meghívás.
A Jó Hangulat Klub kihelyezett táncestet már sok helyen tartott, de a határon túl még nem. Május 12-én a Kolozsvári Egyetemi Lelkészség (KEL) fiataljai is átélhették az otthoni népek táncai estek vidám hangulatát. Az előzetes meghívás február 26-án (a szegedi lelkészségi konferencián) váratlanul ért bennünket. A végleges változatot elektronikus levélben kaptuk, április közepén. Így volt időnk felkészülni. Mégis nagy izgalommal vártuk a rendkívüli eseményt. Vajon milyen lesz a fogadtatása? A meghívók bennünket csak a szórólapról ismernek. Valóban azt kapják majd, amit vártak?
A terem a plébánostól függ. Kolozsvárra május 11-én este érkeztünk (Veronika és én). A KEL pasztorálasszisztense, H. Enikő várt bennünket a vasútállomáson. Még aznap este megszemléltük a táncest várható helyszínét. A terem meglehetősen keskeny volt (kb. 3 méter). Amikor Enikő meglátta kétségbesett tekintetemet, megígérte, hogy megpróbál egy szélesebb helyiséget szerezni. Megkapjuk-e, vagy nem, csak szombat délután derül ki. Minden a plébánostól függ.
Plébános nincs, terem van.
A szombat délelőtt és délután városnézéssel telt. Késő délután Enikő hozta a kedvező hírt. A plébános nem érkezett haza, így a káplán odaadta a termet. (Számomra továbbra is rejtély, hogy egyes egyházi személyek miért félnek a normális tánctól. Legalább egyszer néznék meg!)
Jó Hangulat Klub – videón. A KEL épületében gyülekeztünk. Itt sikerült fél óra alatt bemutatnunk néhány jellemző videofelvételt klubunkról. Különösen a táncrend ünnepélyessége ragadta meg a társaság figyelmét. Kilenc órakor átvonultunk a táncest helyszínére. A program a vasvázas székek folyosóra hordásával kezdődött. (A plebános állítólag a székeket féltette. Ezeket a csúnya székeket?)
Örvendezzünk! A Hava Nagila (örvendezzünk) izraeli körtánccal elkezdődött a három órás mulatság. Van okunk az örvendezésre, hiszen Klubunk éppen május 12-én lett négy éves! Minden táncfajtából (körtánc, párcserés tánc, páros tánc, trió) megtanítottunk egy-két népszerűnek tartott számot. A tetszésnyilvánítás formája itt is a taps volt. Szinte minden számot meg kellett ismételni. Annak ellenére, hogy mindenki „kezdő” volt, tizenöt könnyű vagy közepesen nehéz koreográfiát sikerült megtanítani. Az otthoni estekhez hasonlóan, időnként keringőkkel színesítettük a programot. Megállapítottuk, hogy a kolozsvári fiatalok is szeretnek keringőzni.
Dübörgés.
A táncvigalmakon sokszor eljárt Dunántúli dudázó és ugrós zenéjére már belső és külső körben dübörgött a terem. Veronika irányításával talán még azok is táncoltak, akik néhány órával ezelőtt elképzelni sem tudták. A 40–50 táncos nehezen fért el az E kamaránál kisebb területen. Ennek a következménye néhány kisebb lábfejsérülés volt. Tovább fokozták a hangulatot a skót számok. „Fantasztikusak vagytok”– lelkesedett az egyik főszervező (egy másik Enikő) a skót triószámok közben. „Könnyű nekünk, ha a társaság ilyen fantasztikus”– viszonoztam a dicséretet.
Minden jó, ha a vége is jó. A három óra gyorsan eltelt. Elhatároztam, hogy egy otthoni bál fináléjával zárom az estet (Letkis, kacsatánc, Sosztakovics keringő és Gyertyafény-keringő). Utána a Bálnak vége című sanzonra indulhatott volna a székek visszahordása. El is indult volna, ha az a volna ott nem lett volna! Ugyanúgy táncoltak a sanzon-keringőre is, mint egy otthoni bálon. Természetesen a székek is épségben a helyükre kerültek.
ők is szerveznek maguknak bált. A KEL aktivistái még azanap elhatároztak, hogy „igazi” bált szerveznek maguknak, amin felhasználják a megtanult vidám táncokat is. Remélik, hogy az ajándékba kapott kazették és az est lépésemlékei elegendők lesznek ehhez. Ha nem, majd kérdeznek. Szívesen segítünk.
Másnapi visszhang. A KEL-nek kell a népek táncai műfaj. Azonnal felismerték, hogy a közösségalakítás a fő célja. Ide kívánkozik H. Enikő (szociális testvér) gondolata: „Ezek a táncok olyanok, hogy az is jól érzi magát, akinek nincs társa”. A vasárnapi egyetemista mise után, a templom előtt még sokáig beszélgettünk az előző este programjáról. „Maradandó élményt jelentett nekünk a táncest” – mondta egy lelkes fiú. „Ez terjedni fog”– tette hozzá D. Enikő (a képen). Úgy legyen! Az már egészen biztos, hogy Jó Hangulat Klub negyven-ötven lelkes taggal bővült. Kár, hogy ilyen messze vannak!
Egy érdekes észrevétel. A harmadik képen levő ablak alakja egy keresztre emlékeztet. Ez valószínűleg nem véletlen, hiszen a Kolozsvári Egyetemi Lelkészség vendégeiként egy plébánia hittantermében tartottuk a táncestet.
Előző fejezet 